Magánszemélyeknek

Munkámmal mindazon személyeknek kívánok segíteni, akiknek megoldhatatlannak tűnő problémája merül fel:
 a mindennapi életben
 a párkapcsolatában
 a munkahelyén
 a karrierépítés terén.

Várom mindazon érdeklődők jelentkezését, akik

  • úgy érzik, hogy változtatás szükséges az eddig már „jól bevált” módszereiken a hatékonyabb, gördülékenyebb működéshez az élet bármely területén,
  • olyan akadályba ütköztek, amire nincs “bevált módszer”,
  • vagy csak egyszerűen elégedettségre vágynak önmagukkal, gyermekükkel, s egyéb családi-, baráti-, munka kapcsolataikkal!

Segítség magánszemélyeknek:

Amennyiben:

  • éppen az életük egy nehéz szakaszát élik meg,
  • kissé tanácstalannak érzik magukat,
  • egy – egy problémára szeretnének megoldást találni,
  • szeretnék jobban érezni magukat,
  • könnyebbé tenni mindennapjaikat,
  • vagy csak egyszerűen szeretnék megismerni önmagukat, hogy hatékonyabbak lehessenek.

 

Csoportoknak:

 

A mindennapi életben több csoport tagjaként élhetjük meg magunkat.

Naponta akár több szerepet is fel kell vennünk, több kisebb csoportban meg kell felelnünk, pl. munkahelyünkön, a családunkban, baráti társaságunkban. Ha munka mellett esetleg még képzéseken is részt veszünk, szintén alkalmazkodnunk kell, be kell illeszkednünk a közösségbe. Ez ugyanígy működik a gyermekek vonatkozásában is: okozhat problémát pl.: óvodai-, iskolai közösségbe való beilleszkedés.

Kis csoportokat általában olyan magánszemélyeknek ajánlom, akik

– hasonló problémákkal küzdenek,
– szívesen megosztják másokkal tapasztalataikat,
– nyitottak a társas együttgondolkodásra.

Csoportok:

1. Gyermekek számára
2. Felnőttek számára

Magánszemélyek csoportjai:

Önismereti csoport: a résztvevő teljes mértékben segítséget kap önmaga feltérképezéséhez, tisztázódhat benne saját erőssége, korlátja. Ezáltal lehetősége nyílik arra, hogy feloldja gátjait, akadályait, s hatékonyabbá teheti mindennapi működését, teljes elégedettséggel élheti életét.

Kommunikációs tréning: a mai világban nem csak a magánéletünkben, de a munkavállalás szempontjából is jelentős fontossággal bír kommunikációnk. A biztos párkapcsolat alapja a jó kommunikáció! Ha behívnak egy állásinterjúra, sikerességünk 60 – 70% – ban a kommunikációnkon múlik! De idézzünk fel egy fontos vizsgánkat: tegyük fel két fordulós vizsga. Az írásbeli részét kicsit „elszúrtuk”, éreztük, hogy „baj” lesz, ha a szóbelin nem „villantunk”….. Hányszor fordult elő, hogy a szóbeli vizsgán „megmentettük a mundér becsületét” egy kiváló kommunikációval? A tréning során különböző kommunikációs eszközökkel kívánom megismertetni a résztvevőt, hogy minden – számára fontos – helyzetben hatékony és sikeres tudjon lenni.

Stressz oldó-, tolerancianövelő tréning: Arra a kérdésre, hogy „Hogyan éli mindennapjait?”, 10 megkérdezett emberből 9 azt válaszolná: „Stresszesen”. A tréning során arra szeretnék rávilágítani, hogy – mi a stressz, – mi okozza valójában, – mit lehet tenni ellene, – milyen technikákkal csökkenthető.

Konfliktuskezelő tréning: a konfliktus szintén a mindennapjaink része. Lehetnek pozitív és negatív kimenetelűek. Azt, hogy ki, hogyan éli meg, kit milyen viszony fűz a konfliktushoz, egyénfüggő. A konfliktus adekvát kezelése szintén tanulható, elsajátítható. A konfliktusok típusát, miértjét, a hozzá való viszonyulást, kezelési technikáit sajátíthatja el a résztvevő.

Személyes hatékonyság: ezen a tréningen határozottságot, magabiztosságot sajátíthatnak el a résztvevők annak érdekében, hogy mind a magánéletben, mind pedig a megélhetés érdekében hatékony, jövőorientált, céltudatos, de mindenképpen elégedett személyként távozhassanak a tréning végén.